HOME-MADE QRP projekt

 

Tizen éve hogy megépítettem az első rádió adó-vevő készülékem, már meg is fogalmazódott bennem a következő készülék terve. Pár évig ez csak érlelődött bennem, amíg végső elhatározással vásároltam egy XF9B szűrőt, amely a készülék fő egységét jelenti.

2002-ben kezdődtek a kísérletek. Hagyományos forgókondenzátorral hangolt VFO-t készítettem, amely frekvenciastabilitásán igen sokat tréningeltem. Sajnos a kudarc után kudarc következett. Nem lett olyan a stabilitása amelyet vártam volna, hideg-meleg környezeti hirtelen változásokra a frekvencia is ugrált. Megfogalmazódott bennem a PLL-es VFO elkészítése, de a szakirodalmak nem sok jóval biztattak. Nagy zaj a jellemzője amely a vevő rovására megy. Elhessegettem az építés minden szándékát, miután rábukkantam a végső megoldásra a DDS-VFO-ra.

A DDS-VFO egy mikrokontroller vezérlésű áramkör amelyen a kimeneti frekvencia a kontroller által egy speciális DDS chip számára küldött adattal változtatható. A kimeneti jel digitális, nagy stabilitással rendelkezik és a környezeti hatások nem változtatják meg a kimeneti frekvenciát, hiszen hőfokfüggő elemet nem tartalmaz.

A rádiótechnika folyóiratban Shultz Gábor (HA7SG) cikke nyomán végső elhatározásra jutottam. Beszereztem a szükséges elemeket, panelt és elkészült Gábor VFO reprodukciója. Az eredmény meglepően jó lett! Nagy stabilitás, kiváló működés jellemezi a kis modult. Igaz az ATMEL programja nem nyerte el a tetszésemet, de működik. Talán egyszer lesz új program is az igényem szerint és akkor lesz tökéletes a VFO. Ezzel a leglényegesebb probléma – a frekvenciastabilitás – teljes mértékben leküzdve, épülhetnek a következő modulok.

A fő célom, egy kiszajú nagy stabilitású vevő (RX) volt, ami megint egy sor dilemmát vetett fel bennem.  Ebből talán a leg lényegesebb, hogy a KF-ben „termelődő” zajt hogyan lehetne a minimálisra csökkenteni.

Azt beláttam hogy a dual-mos FET illetve a kiszajúnak publikált FET-es leírások nem célravezetőek. Minden leírásban egy nagycsomó pozitív érv szólt a kapcsolások mellett, de a zaj és érzékenység nem volt számomra megfelelő.

Néhány kapcsolás kipróbálása után bukkantam rá az MC3150 KF IC-re és az NE602 demodulátorra.

Megépítés után, azonnal jól működött, elnyerte tetszésemet! Lassan összeállt a vevő rész ami kiválóan működik. Meg kell azonban jegyeznem hogy a félvezetők zaja megmaradt, egy régi elektroncsöves készülékkel össze sem lehet hasonlítani. Az elektroncsöves készülékek ugyanis nem termelnek alapzajt. Na, de hát ez van, haladjunk a korral és a ma használatos alkatrészekből építkezzünk, a nosztalgia építés majd öregkorunkban, a kandalló mellett………

Az áramköri egységek ónozott dobozkában foglalnak helyet. Minden áramkör kitárólag  SMD r-c elemeket tartalmaznak a helyszűke miatt. A nyomtatott áramköröket hagyományos módon -nem a legújabb tecnika segítségével számítógéppel- hanem kézzel terveztem és rajzoltam. Az SMD parány méretei okán a félvezetőket hagyományos tokozásúakat építettem be. Kicsit az is magyarázza az okot, hogy nehezen beszerezhetők az SMD félvezetők városunkban, a vidéki csomagküldést pedig mellőztem a költségkímélés miatt.

Az adóoldal még kísérleti stádiumban van. A később közzétett rajz csak a tervezetet tartalmazza.

 

Felteszek néhány képet, igaz még a készülék nagyon „nyers”, műhelyállapotban van, de a képeket folyamatosan bővítem! Sajnos fényhiány miatt egy kicsit homályosak a képek, de a lényeg látszik…

 

 

 

 

Ilyen lesz az előlap...

Az előlap dupla, igy eltakarja a felerősítő csavarokat.

Egyes modulok elhelyezkedése..

 

 

 

DDS VFO

Vevőkeverő, KF, demodulátor  egy dobozban..

A CW és SSB másod létraszűrők..

 

 

 

BFO és a DDS VFO..

Szűrőpanel avagy  a relétemető.. 3 sáv hiánnyal..

Szűrőpanel és fölötte a adás-vétel átkapcsoló modul...

 

 

 

 

További képek!